A nagy találkozás

Pénteki nap volt, reggel még ugyanolyan volt minden mint korábban. Délben hatalmas meglepetés fogadott. Olivér arca. :) Három hetet vártam rá, hogy lássam a vonásait. Örömömben potyogtak a könnyeim.

 Aztán a következő körben mondták, hogy a buksija úgy néz ki rendben van. Nem tágul a kamra. Felszívódott a vérömleny.

Este még jött egy meglepetés. Először a karomba foghattam a kisbabámat. Apró törékeny testét magamhoz ölelhettem, ennyi külön töltött idő után. Nem tudtam sírni.. apa sírt a kép láttán.. talán ekkor hittük el mindketten, hogy haza fogjuk vinni egészségesen.

Hízunk, növünk, bizakodunk

Szerencsére az agykamra nem tágult tovább, picit fellélegezhetünk. Azóta napról napra változik. Formálódik.

Olivér harca

Már nincs a hasamban.. nincs is mellettem. Funkciótlanságom most teljesedik ki. Nincs tejem, hiába fejem. Akkor most mi vagyok, kismama, akit egy inkubátor és a nővérek pótolnak, vagy anyuka, aki csak a jelenlétével, hangjával tud kapcsolatba lépni kisfiával. Éreztem a fantom rúgásait, hiányzott. Mindeközben az inkubátorban nagy harcokat vívott az életért.

A légzése egyre erősebb lett, bár még légzéstámogatásra szorult. A CPAP-nak nevezett eszköz fújta neki az oxigént. Lassan csökkentették a nyomást, igénye szerint. Infúzió, gyomorszonda, érzékelők, vérnyomásmérő.. a gyerekemből mindenhonnan zsinór lógott.

Telnek a napok. Majd két hét után megmérik. 700 grammról 990 grammra hízott. Elégedettek voltunk. Aztán jött a fekete leves.

Agyvérzést kaphatott a születéskor, és eddig nem vették észre, a vérömleny nem ért agyi területet, de elzárja az agyvíz útját, agykamra tágulatot okozva vele.

Levegőt sem kaptam. Már hallottam, olvastam erről. Debrecenben van idegsebész, aki műtéti úton tudja egy sönt segítségével meggyógyítani a kicsit. Elkapott a sírás. Egy kilós gyereket akarnak műteni... a világ végén... Mindez információt félvállról csak odavágták nekünk.

Miért csak 2 hét után tudom meg, hogy agyvérzésünk volt, miért nem figyeltek egy 27. hétre született babánál erre jobban. A válasz egyszerű. Nem mutatta jelét.

A kontroll ultrahangot vártuk, pár nap múlva kiderül mennünk kell-e Debrecenbe. Én pedig imádkoztam... holott egy ideje nem vagyok hívő, de kértem valakit, hogy segítsen a kisfiamon. Kértem a fiamat, hogy győzze le a gonosz sárkányt, hiszen a legkisebb királyfik képesek a legnagyobb tettekre. Ha már egyszer eljutottunk idáig, akkor végig kell csinálnunk.

Pár gondolat a császármeccésről

Mivel nem tudom milyen szülni (nem is fogom tudni), nem tudom összehasonlítani a császáros és természetes szülést. Maradnak azok az élmények, melyekre emlékszem.

1. Hazudnak, hogy nem érzel semmit.

Nem tudom hova siettünk annyira, hogy nem bírtunk még várni 2 percet, hogy hasson a gerinc érzéstelenítés. Éreztem  ahogy vág, éreztem amint kivette a gyereket. A végét tényleg nem éreztem, ahogy varrt, szóval addigra hatott a cucc, de nem ismételném az tuti.

2. Lábadozás 5 nap

De az elég kemény. A simán szült nők futottak már másnap, én meg mint egy zombi gyök kettővel közlekedtem. Igaz ez csak pár napig tart, de nem kellemes.

3. Soha többé nem szülök

Ezt azért lehet a kórházi életem számlájára is írni, de elég rossz élmény volt, nem szépítette meg az anyaság érzése sajnos.

Úristen, koraszülött a gyerekem!

Amikor a patológián feküdtem fel akartam készülni arra, hogy mi lesz ha korábban jön. Erre nem lehet felkészülni. El kezdett ketyegni a kritikus 72 óra. Én az őrzőben, mert a vérnyomásom nem normalizálódott még, a gyerek a PIC-en.
Apa már láthatta, de én nem... nah ez nem segített az amúgy is kontrollálhatatlan vérnyomásomon.
Küldött fotót, hogy láthassam, de csak a csöveket, a piciségét láttam. Fojtogatott a düh, az önvád, hogy nem tudtam tovább hordani és mi lesz itt hagy minket.
Jöttek-mentek az orvosok. Mondták, hogy picisége ellenére erős gyerek, 9/7-et kapott, ami jónak számít. Az inkubátort is bekiabálja.
Aztán jött az éjszakás nővér és lekommandóztunk hozzá. Megfoghattam a kicsi lábát és láthattam, hogy stabil. Kicsit megnyugodtam, a vérnyomásom is csökkent. Azonban átpasszoltak másnap a belgyógyászatra, hogy beállítsák a gyógyszerelést.

Új hely, Nephrológia. Pisi szag a régi. A vérnyomás beállítás egy reggeli mérés alapján történt. Mindent megdupláztak, azt isten velem.. ehhez nem kellett volna orvosi diploma, nekem is ment volna. Közben alig láthattam a picikémet. Messze volt a PIC és csak kétszer-háromszor tudtam átjönni hozzá. De jöttem. Mivel szükségünk volt egymásra. De lehet, hogy nekem őrá jobban.

Próbáltam fejni kis tejet, de alig jött. Az ottani nővér segített, majdnem bepisiltam a fájdalomtól, egy csepp tejért, amit nem vihetek neki át.

Koraszülött a gyerekem...nem az ő ötlete volt világrajönni idő előtt, de tőle függ, hogy marad-e.  Ő úgy döntött bátran vállalja a rögös utat, ami nekünk jutott.

Eltelt a 72 óra, kicsit megnyugodtunk. Apa, anya, nagyszülők, tesók.

Olivér születése

Három hónappal a tervezett érkezése előtt, a 27. héten született a kisfiúnk. Tényleg kicsi 700 grammos,30 cm-es kis manó. A császár közben hallottam, ahogy felsírt. Csak annyit tudtam mondani: életben van. Aztán toltak fel az őrzőbe. Itt kiesett pár kocka.. az őrzőben felocsúdtam, kisfiam vajon hogy van. Apát hívtam. Olivér jól van, egyedül is tud lélegezni, erős gyerek a maga kis méretei ellenére.
A vérnyomásom az egekben újra... látni akarom a fiamat..

4 hét ajándék

"Olivér. Kisfiam. Bírjunk ki még pár hetet."

Ahogy kevesebbszer említették meg a császármetszést, úgy tudtam megnyugodni és biztatni a kisfiam, hogy húzzuk ki a 30. hétig valahogy. Teltek a napok, a hetek. Úgy stabilnak látszott minden, az ultrahangon 900 grammnak mérték, és jól van.

Aztán a pénteken az áramlás vizsgálatnál már tudtam, hogy ez itt a vége.. már csak napok vannak hátra, mert Olivér már nincs jól odabent. Másnap már alig csordogált valami.. toltak a műtőbe.. sürgősségi császár.